Elhatároztam, hogy bármi is történik, beszélek vele.. bocsánatot kérek, mert így letámadtam. Gyorsan felkapkodtam magamra a ruhát és szinte futottam ki, reméltem hogy Kristen még itt van. A konyhából zajt hallottam, így oda mentem. Megdöbbentő látvány fogadott. Kristen az ingemet viselte - amit alig gombolt be, ezzel megint elfelejtve, miért is jöttem ki - és kávét főzve. Amint megpillantott elmosolyodott, de ez nem az igazi szívből jövő mosoly, ez egy áll mosoly volt..
- Jó reggelt. - mondtam komás hangon, és még mindig döbbenten öt néztem.
- Neked is. - felelte tömören, és oda tolt elém egy bögre kávét.
- Köszönöm - mosolyogtam hálásan, de ő nem viszonozta a mosolyomat.
- Nincs mit. Fölhívtam a lakatosokat, egy óra és itt lesznek. - mondta és elkezdte összeszedni a nappaliba széthajított ruháit. Nem értettem miért viselkedik így, mintha mi sem történt volna.
- Kristen... ?- akartam volna mondani, de nem is tudom, hogy mit is akarok.
- Rob figyelj... – mondta, és a nadrágját vette föl éppen. - Ez egy kis botlás volt… remélem, eltudjuk felejteni, és nem fogja ez a kis hiba korlátozni a barátságunkat. Én nagyon megkedveltelek téged - mondta és már az ajtóban állt. Én meg teljesen lefagytam. "Botlás" ennek nevezte azt az éjszakát, ami a legcsodálatosabb volt életembe, ha nem lennék ennyire meglepődve, akkor valószínűleg nem hagytam volna, hogy elmenjen.
- Szóval azt szeretnéd, hogy felejtsük el és tegyünk úgy mintha, nem történt volna semmi? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve… Imádott szemei közül nem tudtam semmit se kiolvasni.
- Pontosan. - felelte mosolyogva.
- Rendben - egyeztem bele. Nagyot sóhajtottam és felvettem egy maszkot. Egy maszkot, amely elfedi Kristen előtt a valódi érzéseimet. Az érzéseket melyekkel magam se vagyok tisztában. ..
